A kovász, mint családi érték
Tudta, hogy vannak olyan pékek, akik akár száz esztendős kovászt használnak? Generációról generációra örökítették a vadkovászt vagy anyakovászt - hol hogyan nevezik. Az egyes nemzetiségek a történelem során a ki- és betelepítésekkor magukkal vitték a saját családjuk által használt anyagot. Azt vallották, hogy ahol kovász van, ott mindig lesz kenyér is.
Az emberi szervezet számára a kovászos kenyerek fogyasztása számos előnnyel jár. Az élesztő és cukor nélküli péksütemények nem puffasztanak fel, adalékanyagok nélkül kelnek ínycsiklandóan kerekre például a zsemlék, vagy a briósok.
A mai rohanó világban egyrészt nyűg az akár 36 órán át készülő kovászos kenyér, másrészt mégis újra a reneszánszát éli. Leginkább fehér- vagy rozslisztből készül, amit aztán táplálni, etetni kell. Liszttel, vízzel. A lyukacsos, buborékos szerkezetű anyag ideális lesz a házi sütéshez. A legjobb, ha befőttes üvegben tároljuk, így jól látjuk a növekedését, szerkezete változását. Ügyeljünk azonban arra, hogy az üveg tetejét hosszabb idő eltelte után csavarjuk rá, nehogy megbőrösödjön a kovászunk. A legjobb, ha 25 fok körüli hőmérsékleten tudjuk tárolni. Ilyenkor az ecet- és a tejsavas folyamatok egyenlő arányban érvényesülnek, nem lesz savanykás a tészta. Persze vannak, akik éppen a pikánsabb ízre esküsznek, ha házi kenyérről van szó.
Elődeink - az örök életű kovász érdekében hagyták teljesen kiszáradni, így a szétmorzsálódó anyaghoz csak akkor adtak vizet, amikor fel akarták használni. Hosszú vándorlás után jó szolgálatot tett az életre keltett kovász.
Az így készült kenyér nem csak egészségesebb, de tovább is eltartható. Több réteg konyharuhában, vagy régi vászonterítőbe csavarva naponta puha szeleteket vághatunk belőle.